Nagy utazás...

Eljutni Las Cruces városába nem egszerű dolog, pláne Ceglédről. Reggel felvezettem Ferihegyre, akarom mondani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, majd 3 különböző járattal összesen kb. 10000 km-t repültünk, végül autóval utaztunk még egy bő fél órát. Ennek ellenére elég sima utunk volt, legalábbis ami engem illet. Árpinak és Gábornak néhány alkalommal akadt némi problémája repterek ellenőrzésein, de mindenütt átjutottak végül és a járatokat se késtük le. A gépeken a kaja tűrhető volt és ki lehetett vele bírni az utat. Legnehezebbnek a Frankfurt-Dallas út bizonyult. De nem csak a hossza miatt (ez több, mint 10 óra volt...), hanem mert volt olyan szerencsénk, hogy utazott a
fedélzeten legalább 5 csecsemő, akik érthető módon nem viselték túl jól az utat ezért felváltva, vagy néha egyszerre, egymást túlordítva bőgtek. Na mindegy, ideértünk, ez a lényeg.
Amióta az államok területén vagyunk csak ámulunk és bámulunk. Nem feltétlenül azért, mert itt minden annyira zsír, hogy össze se mérhető az otthoni dolgokkal. Itt is vannak lepukkant házak, szakadt autók. De a méretek...Egészen más itt a lépték, mindenfelé akkora a tér: szélesek az utak, nagyok az autók, hatalmas beépítetlen területek vannak a város közepén is és még sokszor még az
emberek is nagyobbnak tűnnek... Például láttunk egy parkot, ami akkora, hogy érdemes kiírni, hogy golfozni nem szabad (és nyilván nem minigolfra gondoltak a készítők). De a hely természetileg is újszerű. Maga Las Cruces egy elég nagynak tűnő placcon van, de a városból kilépve szinte azonnal nagyon meredek és elég magasnak tűnő sziklás hegyek emelkednek, az Organ Mountains. Úgyhogy ilyen a kilátás:

Déli fekvésének köszönhetően pedig egészen sivatagi az éghajlata: napközben még most januárban is 20 fok környékére melegszik, este viszont nagykabátos hűvös is tud lenni, közben pedig szaráz, nagyon száraz. Minden füves terület sárga... Ami az egyetemet illeti, eddig annyi történt, hogy megkaptuk a szállásunkat és találkoztunk a diák segítőnkkel, Celinával. A szállás egyébként teljesen rendben van: gyakorlatilag egy lakáson ketten osztozunk úgy, hogy van egy-egy saját szobánk (egy kis mosdókagylóval, gardróbbal, egy nagyon miniatűr asztallal és egy hatalmas ággyal, ami kb akkora mint egy kármános ágy 2-vel megszorozva...), egy közös nappali/konyha (tűrhetően felszerelve) és egy fürdő/wc. Ilyenből van néhány egy épületben:

Én egyébként egy Stefan nevű osztrák villamosmérnök sráccal kerültem egy lakóegységbe. Ő már egy félévet eltöltött itt, úgyhogy tud majd segíteni eligazodni. Ő és a többi szomszéd is jófej és közvetlen így elsőre, de miért is ne lennének azok, ha már ennyi helyről sodort minket össze az élet (ugyanis ebben a lakókörzetben laknak a nemzetközi diákok szinte kivétel nélkül, úgyhogy elég vegyes a társaság, amerikai akcentus itt tuti nem fog rám ragadni). De a boltokban is roppant kedves mindenki, ami nagyon pozitív, bár ilyen 'balkáni' népeknek egészen szokatlan...
Ma sétáltunk egyet a városban . Először is megállapítást nyert, hogy valóban nem igazán lehet mit kezdeni itt autó, vagy bármilyen közlekedési eszköz nélkül, mert valóban nagyok a távolságok (néztek is furán az emberek, hiszen itt mindenki autóval jár 16 éves kor felett). De ha az ember egyszer odajutott, akkor semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy vásároljon valami nagyon fontosat, vagy egyen egyet. Merthogy Cegléddel ellentétben (ami a gyógyszertárak és autómosók mekkája) itt egymást érik a bevásárlóközpontok és a kajáldák. De inkább olyan Tesco szerűek, nem pedig plázák. Közéjük néha beékelődik egy-egy benzinkút, ahol valamivel 200 forintnak megfelelő áron mérik a benzint (mondjuk úgy tudom, itt kisebb oktánszámút használnak, mint Európában)
Jövő héten gyorsan egy ünnepnappal kezdünk, azután lesz eligazítás, hogy mi merre hány méter (azaz láb, vagy yard, vagy valami errefelé szokványos mértékegység, amiktől mi egyelőre megőrülünk...), csütörtökön meg már tanítás is lesz. Addigra remélhetőleg kiheverjük a jetlag-et is, ami most még kicsit gyötör aluszékonyság formájában, például most is le fog ragadni hamarosan a szemem, pedig még alig múlt el este 10.
Nem tudom, hogy mennyi időm jut majd az efféle helyzetjelentésekre, meg az esetleges kommentek olvasására és válaszolásra, de szívesen várom a kérdéseket, ötleteket, hogy mit írjak, ami másokat is érdekel (csak hogy ne járjak úgy, hogy magamnak írok, ha már belekezdtem:D).
Jóéjszakát!