Hétvége, most már tényleg!

Na tehát! Megvolt az első teljes hétvége még az iskola nyomása nélkül...Majdnem sikerült is kihasználni, de sikerült kicsit ágynak esnem. Kezdődött azzal, hogy a már korábban vázolt pénteki, koreai srácoknál tartott bulin sikerült körülbelül 30 percet eltöltenem, mivel már akkor se sok hangom volt, mikor odamentem, de miután néhány mondat erejéig megpróbáltam túlordítani a hangzavart, hogy a mellettem állóknak eljuttassak némi használható információt, teljesen elveszett minden képességem emberi hang formálására, marad a hörgés, amivel legfeljebb valami metál együttesben szerepelhettem volna sikerrel. (ígérem nem lesz több ilyen barokkos körmondat...) Nem nagyon bántam, hogy kimaradtam a buliból, mert legalább sikerült egy jó nagyon aludnom (talán először amióta itt vagyunk) és a legnagyobb visszhangú momentumok sem voltak túl kívánatosak: volt egy lány, aki nagyon be volt rúgva és/vagy szívva és a legtöbb új arcot medvepuszival üdvözölte, ami annyiban merült ki, hogy nyaktól halántékig végignyalta az illetőt... Mondanom sem kell, senki nem örült ennek annyira:) Egyébként amikor ott voltam még, volt egy pillanat, amikor konkrétan bepánikolt az apartman előtt álldogáló emberek láttán és elrohant. Nem emlékezett arra se, hogy 10 perce, még azokkal az emberekkel "beszélgetett":)
Szombaton megpróbáltam pihenősre venni a figurát, ezért kihagytam a kínai ebédet a kampusz másik felén lévő lakóegységben. Azt mondták a többiek, hogy jól sikerült, de végül nem bántam meg, hogy maradtam, mert legalább jobban lettem. Hogy őszinte legyek, nem sok mindent sikerült csinálni aznap, pedig szerettem volna haladni legalább a fotós könyvvel, de ki se nyitottam... Árpiék közben voltak autót nézni. Nem egyszerű találni normális verdát, az eddigiek nagy részéről kiderült, hogy valamiféle átverés (de szerencsére nem olyan nehéz ennek utánanézni), viszont tény, hogy nagyon nem ártana valami.
Este át is mentem Árpiékhoz, hogy megnézzem miújság, de csak Árpit találtam otthon, ő is indulóban volt szomszédolni, vele tartottam. Beültünk dumálni a mauritiusi és egy koreai lány apartmanjába. El akartunk menni kajálni, de rájöttünk, hogy elkéstünk vele, úgyhogy elővettük a rendelkezésre álló élelmiszereket és összedobtunk (vagyis elsősorban Árpi és Liz, a mauritiusi lány) egy jóféle menüt. Mire végeztünk a vacsorával és a desszerttel, valahogy betévedtek még páran és a vége az lett, hogy olyan 2 körül sikerült nyugovóra térni, de sebaj, mert vasárnap lehet aludni!
Van egy Music Center nevű hely, ahol értelem szerűen, valami zenével kapcsolatos dolgok folynak. Például van jópár kis, hangszigetelt szoba egy-egy zongorával, amit bárki használhat, jópofa. Meg fogom nézni, hátha van olyan is, ahol esetleg van egy erősítő egy basszusgitárral, mert még mindig szeretnék megtanulni jobban pengetni... De más dolgok is vannak ebben a Centerben, például egy akkora koncert/színházterem, mint mondjuk Cegléden a művház színházterme az erkély nélkül, szóval nem kicsi, de legalább nagy (512 ülőhely; lásd kép)! Éppen vasárnapra hirdettek is egy koncertet, hát elmentünk, meghallgattuk. 3 középiskolásokból verbuválódott big band játszott. Fiatal koruk ellenére nagyon sok tehetségesnek tűnő gyerek volt köztük, de azért a legidősebbnek tűnő utolsó banda volt legélvezhetőbb. Minden esetre jól éreztem magamat, remélem lesznek még hasonló alkalmak!

Beültünk megenni egy-két szelet pizzát, közben jó amerikai szokások szerint amerikai focit néztünk... Fura egy sport ez. Ottlétünk alatt inkább állt a meccs, minthogy történt volna valami, de amikor történés volt, az nagyon látványos volt és valamicskét közelebb kerültünk a szabályok megértéséhez is, de azt hiszem, testalkatunkból kiindulva nem ez lesz a mi sportunk. 100 kilónyi színtiszta izommal nehéz felvenni a versenyt ilyen test-test elleni küzdelemben:)
Valamivel közelebb áll hozzánk viszont a foci, mármint az amit Európában szokás focinak hívni. Volt is alkalmunk újra játszani, ugyanis hazafelé menet láttuk, hogy néhány újdonsül ismerősünk épp játszik. Árpi és Gábor rögtön rohantak átöltözni, én a szombati gyengélkedés után inkább csak a pálya széléről figyeltem (először) és kipróbáltam a fényképező sorozatfelvétel módját. Alig fél óra alatt sikerült úgy 300 képet készíteni és a sorozatfelvételnek hála készült néhány érdekes kép is. A sok duma után most jöhet egy kis ízelítő a termésből:

Egy kis művészet is kell: kölykök a hátsó udvarból:)

A placc; kicsit kies (vagy kietlen), de legalább baromi nagy

Mi mondtuk Adilnak (Pakisztán), hogy csak a labdát rúgja... (szerencsére senkinek nem esett bántódása)

Adil meccs közben pakisztáni néptánc órát is tart a többieknek:)

Itt még csak az árnyékom játszott

Christian (Svédo.) és Daniel (Brazília) mintha nem tudná, mit kell kezdeni azzal a golyóval

Takuro (Japán) támadás közben nyújt egy picit még

Itt bunyó lesz:)

Szegény Takuroval nem igazán törődött senki

Stefan, a szobatársam (ez lett talán a "legsportfotósabb" kép...)

Végül én is beálltam és ismét jól kifutottam magamat, de szerencsére nem lettem rosszabbul tőle! Este hivatalosak voltunk valamiféle évnyitó bulira, ahogy ingyen vacsora várt minket. Hát az ingyen vacsora inkább csak vacsi volt és a szórakozni vágyó közönség sem vitte túlzásba az "ereszdelahajam"-at. A legnagyobb tábor az udvaron gyűlt össze, ahol tulajdonképpen feszültségoldásra is tökéletesen alkalmas játékok vártak minket, ahol vagy gumivárban kellett valami feladatot megcsinálni, vagy pedig jól biztosított körülmények között gyepálhattuk egymást... A legmókásabbnak a szumóbirkózás tűnt, ahol iszonyatos mennyiségű szivaccsal feltöltött ruhába kellett bújni és a hasonló maskarában támadó ellenfelet a földre vinni. Egy gyenge pillanatomban belementem, hogy kiálljak Árpi ellen, aki minimum 15 kilóval könnyebb nálam...:) A lelkes nézőközönség még fogadásokat is kötött, de meglepetésre a 3ból két alkalommal, ördögi taktikával sikerült letepernem Árpád-san-t :D A küzdelemről elvileg képek is készültek, fel is töltöm, amint sikerül megszerezni! Mivel kb. ennyi érdekes volt a nagy évnyitón, hamar eljöttünk és inkább összeültünk beszélgetni, a focis képeket megnézegetni és társasozni egy kicsit. Laza este volt, de nincs is másra szüksége a diáknak, ha másnap hívja az egyetem.
Mi mentünk is az Experimental methods (azaz kísérleti módszerek) hívó szavára. Hát érdekes óra volt, az biztos. Elég fura figura a tanár (de humora úgy tűnik van), természetesen ő sem amerikai, inkább japán. Természetesen ebből a tárgyból is lesz meló rendesen, de nincs ezzel gond. A LabView nevű szoftver megismerésével fogunk kezdeni, meg is kérdezte a tanár, hogy ki találkozott már vele. A kb. 40 fős társaságból 3an jelentkeztek: Árpi, Gábor és én... Néztek is ránk, mint valami földönkívüliekre:) Az 50 perces óra nagy része egyébként azzal ment el, hogy vártuk, hogy a tanár mutasson valami LabView-ul, de nem sikerült szegénynek, remélem a délutáni laboron jobban fog menni...
Hú ez nagyon hosszú lett, bocsánat a szófosásért. Ha idáig elolvastad, birka türelmed van és kaphatsz egy pacsit, ha hazaértem:)
Szép estét!