Ajánló

Nem is hívtam fel eddig a figyelmet két cimborám blogjára, melyek hasonlóan színvonalas és szellemes írásokon keresztül, de természetesen kicsit más és más szemszögből mutatják be ittlétünket:)
Árpi: http://varazslatfoldjen.blogspot.com/
Gábor: http://kettenujmexikoban.blogspot.com/ (a cím itt megtévesztő lehet, mert 3-an vagyunk, de mentségére legyen írva, hogy nem volt világos az első pillanatban, hogy mindhárman külön blogot kezdünk:))
Én még gyűjtöm a kép és élményanyagot a következő bejegyzéshez. Szép napot!

Hard day's night

Azt hiszem életem egyik leghosszabb napján vagyok túl, annak ellenére, hogy eddig mindegyik jó közelítéssel 24 órából állt. Na nem kell megijedni, meg sajnálni, meg ilyesmik, mert szórakozás volt elejétől egészen addig, amíg valamikor hajnalban bedőltem az ágyba, mint egy darab fa. De kezdem inkább azt elején és ígérem, lesz néhány kép is:)
Szóval az úgy volt, hogy elindultunk síelni reggel 7-kor. A csapat nagy része már 5-kor elment, mert ők "downhill"-ezni mentek és az egész napot kint akarták tölteni, mi viszont 4-en (Melissa, Janina, Christian és én) sífutni mentünk és megelégedtünk a félnapos mókával is. Kicsit nehéz volt az indulás, mert Melissa (akinek az autójával mentünk) elaludt, aztán be kellett még ugrani kaját venni, meg tankolni, de hát minden kezdet nehéz, szokták mondani az okosok. Kb. 3-4 órás kocsikázásnak vágtunk neki, a cél Albuquerque (leírni is nehéz, kimondani meg... mindegy) volt, ahol a terv szerint béreltünk volna cuccot majd a közeli sípályát vettük volna igénybe. Nem egészen így alakult a dolog, de előbb néhány kép:

Az utazóközönség

Nehéz volt elhinni, hogy ez vezet valahova...

Volt azért némi változatosság

Oda igyekeztünk

Melissa lendületes vezetési stílusának köszönhetően elég gyorsan odaértünk az kölcsönzőhöz, ahol közölték, hogy "bocsi gyerekek, de egy darab sífutós felszerelésünk sincs már". Nem csüggedtünk, mert volt egy másik hely is a városban (drágább ugyan, de ha már ennyit kocsikáztunk, csak azért is felmegyünk a hóba!). A sokkal komolyabbnak tűnő üzletben a segítségünkre siető srác némi adatbázis kezelési virtuóz mutatvány után közölte, hogy aznapra bizony ők is kiadtak minden lehetséges cuccot és kérdésünkre elmondta, hogy bizony Albuquerque városában ez a két kölcsönző van. Talán nyilvánvaló, hogy eléggé csalódottak voltunk, de akkor hirtelen felindulásból beültünk az autóba és Santa Fe felé vettük az irányt (ez még legalább egy órányi autókázást jelentett). Megállíthatatlanok voltunk és hóra, meg hegyre szomjaztunk. A hirtelen felindulás annyira hirtelen volt, hogy valahogy én kerültem a vezetőülésbe... Azt kell mondanom, hogy baromi unalmas itt autópályázni, mert az út széles, szinte mindenki nagyon normálisan, egyenletes tempóban halad, nincs stressz és az autó is automata váltós volt... Szerencsére nem maradtunk képek nélkül, mert Melissa boldog tulajdonosa egy Nikon D7000-nek (nem rossz kis gép...):

Ez már komolyabb kő, lábánál Santa Fe

Santa Fe történelmi belvárosában letettük az autót és elindultunk, hogy megkeressük a kiszemelt kölcsönzőt, közben pedig néhány képi bizonyítékot is készítettünk ottlétünkről:

Mondom, hogy történelmi

Itt minden ilyen stílusban épült...

 ...majdnem minden, de ez se rossz

Pajtásaim (Melissa, Christian, Janina)

Ez meg én (mind egy japán turista)

Megvannak a cuccok, irány a hegy!

Felmentünk (olyan 2500 méter körül lehet a tengerszint feletti magasság) és elindultunk az első ösvényen, amit találtunk. Kiderült, hogy ez még a tapasztalt sífutóknak is túl nehéz:

Ez még egészen lazának tűnt

Kicsit már neccesebb felmenni itt

Itt a vége:)

Azért mindenki boldog, hogy túléltük:)

Kaptunk útbaigazítást, hogy csak kicsit kell fentebb menni és ott lesz egy alkalmasabb pálya. Volt még időnk bőven, úgyhogy azt is megnéztük.

Tényleg jobbnak tűnik

Mondjuk kicsit jeges volt, de a látvány kárpótolt

Találtunk egy alkalmas betonkocát, úgyhogy csoportképet is tudtunk csinálni.

Majdnem odaértem:)

Majdnem jó helyre álltunk:)

Ez egész normális lett

Az árnyékot itt sem hagyhattam ki

A hülyegyerek mindig megtalálja az ellenfényt...

Jó kis pad!

Ilyen a másik oldalról

A nap egyik tanulsága számomra: autó ablakán 5 fokban kihajolva nehéz fényképezni:

Mivel elég könnyen megkapják a jogsit errefelé, táblákon kisebb regényekkel próbálják utólag formálni a vezetők képességeit ("A következő 2 mérföldön vannak meredek szakaszok, használj alacsonyabb sebességfokozatot" - Mégis milyen lenne az út egy hegyen...?)

Sikeresen visszavittük a cuccokat és mivel már 6 óra volt és olyan 450 km-re voltunk Las Crucestől, gondoltuk nem árt megvacsizni, be is ültünk egy pofás vendéglőbe, ahol sikerült választanom egy olyan levest, ami kiköpött gulyásleves volt. Ízlett nagyon éééés mellé salátatálat ettem, ÉN!
Hazafelé a lányok nagyon fáradtnak bizonyultak, úgyhogy Christiannal átvettük az első üléssor felett az uralmat. Christian kezdte a vezetést, én meg szóval tartottam, meg kicsit szórakoztam (kár, hogy nagyon koszos volt az ablak):

Mondom, hogy koszos volt

Az autópálya errefelé baromi unalmas éjszaka. Christian egy idő után fel is adta, de így beszéltük meg, úgyhogy én következtem. Amint elindultunk, kb mindenki visszaaludt, Christian még néha próbált szórakoztatni, de általában annyi lett belőle, hogy egy bukkanónál felriadt, megkérdezte, hogy jól vagyok-e, meg szóljak, ha cserélnék, aztán a tőmondatos válaszom után már aludt is tovább:D De szerencsére nagyon jól bírtam, úgyhogy lenyomtam a maradék ~200 mérföldet és épségben egészségben haza is értünk.
Előtte azonban volt egy kis meglepi: Melissa kapott egy sms-t, amikor úgy 100 mérföldre voltunk Las Crucestől. Ezután megkérdezte, hogy ki lakik az N4-es apartmanban. Mondom én; erre a válasz: "Jó, mert buli van nálatok...":) Végül is még időben megtudtuk és nagyon tenni se tudtam ellene és amikor hazaértünk és láttam a jó hangulatot, nem is akartam tenni ellene, bár Stefan mondta, hogy csak egy szavamba kerül és elmennek... Akármennyire is fáradt voltam, inkább felszabadítottam utolsó energiáimat és beszálltam én is a mókába. Jól tettem, azt hiszem, mindenki jól érezte magát. Mi 4-en pedig megállapítottuk, hogy jó kis csapat voltunk a síelésnél, úgyhogy nem ez volt az utolsó alkalom az biztos (útközben pl. megbeszéltük, hogy hogyan kéne megejteni egy Grand Canyon, Las Vegas túrát egyik hétvégén...).
Hogy a síelés milyen volt (merthogy ez volt az első alkalom életemben)? Tekintve, hogy először egy nagyon nehéz, utána meg egy nagyon jeges útvonalon jártunk, nem mondanám, hogy annyira jól ment (régen estem ennyit), de alapvetően jól éreztem magamat és nagyon jó testmozgás, úgyhogy lesz még ilyen alkalom szerintem!
Hajnali 5-kor egyébként sikerült is ágyba kerülnöm, el is aludtam abban a pillanatban, délben meg csak úgy kipattant a szememből az álom. Nem mondom, hogy szép látvány volt az apartman, de készítettem egy jó kávét az újdonsült kotyogóssal és Stefannal gyorsan rendet vágtunk, majd megbeszéltük, hogy egy darabig most nem lesz ilyen nálunk:)

Suli, meccs, El Paso, miegymás

Így, hogy beindult az iskola, kezdenek kicsit megnyugodni a kedélyek, így egyre kevesebb dolog történik, úgyhogy kénytelen voltam várni mostanáig az új jelentéssel, hogy már néhány képpel is tudjam illusztrálni a történteket és ne csak a száraz szöveg legyen, amitől kifolyik a kedves olvasó szeme...

Kezdjük a hivatalosabb ügyekkel! Kaptunk a minap egy meglepi e-mailt, hogy látják ám, hogy mi 9 kreditet vettünk fel, ám tudjuk-e, hogy a mi ösztöndíjunk bizony csak 6-ot enged ingyen. Csendben hozzátették, hogy persze nem kell leadnunk egy tárgyat, csak akkor olyan 800 dollárral fogunk lógni az egyetemnek... Mérlegeltük a tárgyinkat és megállapítottuk, hogy a már korábban is említett Experimental methods bizony nem ér ennyit, úgyhogy gondolkodás nélkül le is adtuk. Előtte persze bementünk az ilyen idióta külföldi cserediákokkal foglalkozó irodába, mert ez felvetett néhány kérdést. Például azt, hogy maradhatunk-e 6 kredittel is "full-time" diákok (ami igen sok kedvezménnyel jár...). Némi bizonytalankodás után végül azt mondta a nagyfőnök, hogy az ATLANTIS-os diákok kivételek, úgyhogy ha gondunk lesz ezzel, csak szóljunk neki... Nekem ennyi elég. Árpiék már kicsit nehezebb helyzetben vannak, mivel még nem egészen világos, hogy milyen módon lehet megoldani, hogy itt maradhassanak decemberig. Ez engem annyira nem érint, de azért fél szemmel követem majd a dolgaik alakulását, hátha jól jön még az infó...

Az ösztöndíj keretein belül valami kutatómunkát is kell végeznünk a kijelölt "advisor" segítségével, aki az én esetemben a már sokat emlegetett őrült, orosz tudós, Sevostianov professzor. Ma be is mentem hozzá megbeszélni, hogy mi legyen, gyorsan mondott is két témát, ami bár eddig nem igazán állt közel a szívemhez, érdekesnek hangzik. Főleg az, amelyikben csontok mechanikai és vezetési tulajdonságai között keresik a kapcsolatot a mikroszerkezet vizsgálatát is bevetve. A kísérletekhez egyébként a közeli húsfeldolgozó üzemből hozzák a tehéncsontot...

Volt ám itt szórakozás is! Volt foci, de úgy tűnik itt ez heti rendszerességgel fog menni, úgyhogy nem is részletezem. Ráadásul nincs is róla képem, mert játszottam én is:) Sporteseményeket tekintve belekóstoltunk egy kicsit nagyobb lélegzetvételűbe is: elmentünk megnézni egy kosármeccset az egyetem kosárlabda csarnokába (gondolom az egyetemi csapat valami egyetemek közötti bajnokságban szerepel, mert az ellenfél Nevadából jött valamelyik egyetemről). Azt kell mondanom, hogy nem szarral gurigáznak... Az egész meccs olyan érzést keltett, mint azt filmekben szokás látni, de menjünk sorjában. 

Ilyen a csarnok

Volt itt felhajtás akrobata pompomlányokkal, meg zenekarral

Természetesen egy kis játék is belefért

Szünetekben ment a parasztvakítás rendesen, de ez kellett a népnek:)

Sajnos az NMSU csapata kikapott, de roppant jól szórakoztunk, remélem lesz ugyanilyen amerikai fociból is, amíg itt vagyok.

Ezután belekóstolhattunk egy kicsit a híres/hírhedt egyetemi diákkörök/szövetségek életében egy buli keretében. Azért mehettünk el, mert egyrészt Stefan tagja a bulit szervező társaságnak, másrészt tagtoborzás megy ezen a héten, így ilyen ingyenes, alkoholmentes bulikkal kedveskednek a népnek. Mi épp a PiKappaFi nevű szervezet partiján voltunk. Hááááát körülbelül 10 percig bírtuk azt a zajt, amit a DJ lelkesen kevert azt gondolván, hogy egyszer nagy zenész lesz belőle:) Egyébként a társaság egy része szerintünk úgy lépte át az alkoholmentes buli adta korlátokat, hogy eleve részegen jöttek:) Végeredmény: Natsuki, Gábor és én egyáltalán nem kerültünk közelebb ehhez a réteghez, inkább visszajöttünk, csináltunk rántottát, dumáltunk, aztán alvás.

Ma miután lerendeztem orosz tudósbarátomat (bocsánat az időrendi kavarásért...), értesültem, hogy néhányan El Pasoba készülnek, mert ott bizony van egy outlet center és szükség van még néhány cuccra a síelés előtt. Mivel volt hely az autóban, csatlakoztam, bár nekem nem volt szükségem semmire. Legalábbis így gondoltam...

A végén látható néhány remekbeszabott fotográfia a kis kirándulásról, de előtte el kell mondanom. Céltalanul jártam-keltem az indokolatlanul nagy outlet centerben, amikor megpillantottam egy konyhai felszerelés boltot (hogy abból mi a különbség az outlet és nem outlet között...), betérültem abban a reményben, hogy szerzek mondjuk normális éles kést, vagy valami termoszt, ilyesmit. De akkor megláttam Őt:

Nem is hittem a szememnek, azt hittem, errefelé nem is ismerik, mert sehol nem láttam ennyire rövid kávét. Azonnal lecsaptam rá, kicsit mintha furán is néztek volna rám, hogy "ki a fene ez, hogy ennyire örül ennek". Hát mégsem kell lemondanom az igazán jó kávéról (már szereztem belevalót is!)

Tehát: 

Mondanom sem kell, hogy útközben is akadt látnivaló

 

"Miénk a pálya, az autópálya, az autóautó..."

A cukros bácsi...

Hátezmeg...

Megtalálták a Chocolat Factory-t (Csoki Gyár) 

"Gyerekek! Ebbe a sz@rba én be nem szállok..."

Nade eez!:)

Najó, úgy látom, ma nem nagyon megy nekem ez az írás, úgyhogy megyek megnézem a többieket, aztán meg alvás, mert holnap 7-kor indulunk! Remélem lesznek használható képek is!

Szép napot!

Minek nevezzelek...

Mindig kell valami frappáns, vagy legalábbis általam frappánsnak vélt címet adni, különben még ennyien sem olvasnák el a bejegyzéseket (mondjuk lehet, hogy így se sokan:))
A mai napom első felével kapcsolatos bejegyzésemet "Vjektr pojnting out of bogyi" (azaz Vector pointing out of body) címmel illettem volna, ugyanis ma is jót derültünk Plasticity órán a prof oroszos akcentusán, amellett, hogy ma már igencsak kapaszkodni kellett, hogy fel tudjuk fogni, mi zajlik a táblánál. Bevallom, nekem nem sikerült végig megtartanom a fonalat, de remélem ez még egy kis itthoni átgondolással orvosolható. Ráadásul az orosz prof. - Igor Sevostianov - lesz az úgynevezett advisor-om a félév során, ami annyit tesz, hogy tanulmányi ügyekben elsősorban hozzá fordulhatok és valami futó kutatómunkájába is besegíthetek, ami reményeim szerint valahogy hozzá fog járulni a diplomámhoz is. Voltam is ma nála beszélgetni egy kicsit erről, kezembe nyomott egy potom 250 oldalas tanulmányát, hogy olvasgassak bele, hátha megtetszik belőle valami és kitaláljuk, mi legyen a téma. Jó fej volt, mert a tudományon kívül megbeszéltük azt is, hogy hogyan sikerült elkezdeni az egyetemet, minden rendben van-e és javasolta (nem ő az első), hogy ha autó vásárlásra adjuk a fejünket, akkor véletlenül se amerikai márkát válasszunk... Ha jobban belegondol az ember - meg ha nem, akkor is - fura, hogy pont itt nem szabad amerikait venni... De ha egyszer itt nem rakják úgy össze a Fordot, mint Európában, akkor ez van (mondjuk nekem valamiért a Ford megmarad Európainak, annyival másabb a típusválaszték...). Amúgy végre igazán éreztem némi hasznát a sok autós cikk olvasgatásának: tegnap este megnéztünk egy autót és bár sötét volt, találtam rajta olyan "nyomokat", amik alapján később arra a következtetésre jutottunk, hogy hiába szép állapotú az autó, egyszer csúnyát padkázhattak vele, amit még a futómű beállítás is megbánt:) Autóról jut eszembe: még mindig felfoghatatlan, hogy milyen nyugodtan vezet szinte mindenki és szinte hamarabb tudják, mint én, hogy át akarok majd menni a zebrán...
Visszatérve: túléltük az 1 óra 20 percnyi fejtágítást plasztikusságból (ez iszonyatosan néz ki így), én mentem is Propulsionra... Hát az is beillett volna egy fejlövésnek. A tanár - kínai - iszonyatos tempóban, motyogva magyaráz és ír egyszerre. Az óra vezérfonalát még nem igazán sikerült megtalálnom, ugyanis eléggé csapongónak tűnik, de bízom benne, hogy ez csak a bevezetés és majd lenyugszik, ha komolyabb anyagokhoz érünk (ugyanis az elmúlt két óra erős összefoglalásnak tűnt, melyben érintettük a Hő I, Hő II, Áramlástan, Kalorgépek tanulmányaimat is).
Ezután az "Egy, csak egy legény van talpon a vidéken" címet viselné a bejegyzés. Történt ugyanis, hogy - bár ezt nem említettem, de - valami csoda folytán ma egész nap esett az eső kisebb nagyobb megszakításokkal. Épp a Propulsion óra vége felé közeledünk, amikor épp abbamaradt, de mire kiléptem az épületből, a felhők felszívták magukat és egy kis jeget is eresztettek magukból... Még szerencse, hogy épp a napokban vettem le a kabátomról a kapucnit és különben is csak negyed órát kellett sétálnom a csekély méretű kampusz másik felébe, a kajavételező egységbe. Szomorú mondjuk nem voltam, mert így legalább 60%-is kúszott fel a páratartalom a szokásosnak mondható 15% körüli értékről!
Na ezektől eltekintve már csak néhány apróságot kell megosszak tájékoztató jelleggel. Voltam ma is úszni (tényleg nem akarok elhízni:D). Ha minden igaz, hétvégén elmegyünk a hegyekbe sífutni. Tök jó, hogy államon belül ilyen sokféle táj van, csak 3-4 óra autóval és síparadicsom a sivatagból, nem rossz...
Jó hírek: még tegnap megkaptuk az otthoni eurós számlánkra az ösztöndíj első felét, aminek a nagy részét azóta elittuk és kaszinóban eljátszottuk...mindenkinek a saját belátására bízom az igazságtartalom megállapítását:) Valamint Árpinak megérkezett a fényképezőgépe (ami pont olyan, mint az enyém), úgyhogy könnyen megeshet, hogy fel kell adnom az "én vagyok a fotós, rólam nem készülhetnek képek" álcámat néhány kép erejéig...
Bocs, hogy nem rakok képet, esőben nem volt kedvem bíbelődni vele, de igyekszem bepótolni majd a hétvégén némi havas varázslattal!:)
További szép napot!

Breaking news

Sikerült szereznem néhány képet a tegnapi szumómeccsről (sajnos telefonnal készültek, de néhány részlet azért kivehető rajta)

Beöltözés I.: csak segítséggel tudtam lábra állni

Beöltözés II. (Árpi): kiszolgáltatott helyzet volt, na:)

Majdnem 90 kiló+szivacs: rettenetes ellenfél

Ilyen kövér még az amerikai kajától se leszek!

Meg is hajoltunk, ahogy azt illik...

Egyikünk sem ismert kegyelmet

Megállíthatatlanok voltunk:D

Csak 3 menet volt, de a végére lihegtünk rendesen

A végeredmény pedig: Árpi-Balázs: 1-2, huáááá:)

Más: nagy szívfájdalmam, hogy valahol elhagytam a fényképezőgéphez a kis állványomat (bocsi, apa...), így éjszakai fotók most nem lesznek addig, amíg nem sikerül szereznem - most már akkor egy rendes - állványt.