Még élek!

Tudom hihetetlen, de így van: élek és virulok. Szokatlanul hosszú hallgatásomnak pedig semmi prózai oka nincs, csupán nem történt olyan sok minden az utolsó bejegyzés óta, ami miatt érdemes lett volna elkezdeni írni. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúlt eseményeit fotóanyaggal sem igazán tudom kiegészíteni... Szégyellem, de az elmúlt kb. 1 héten a mai napot kivéve szinte alig volt a kezemben a gép. Ezen azért ma reggel javítottam kicsit 200 kattintással, de erről később, haladjunk szépen sorjában.
Nem kell megijedni, híresen rossz memóriámnak köszönhetően biztosan nem sikerül normálisan összeszedni az eseményeket.
Múlt hétvégén túl sok érdekes nem történt: fel akartam menni a közeli hegyre fotózni egyet éjszaka, de túl rossz volt az idő (igen, felhők is voltak és legalább 5 fokra lement az éjszakai hőmérséklet, borzasztó volt:)), aztán szombatra hirdettek valami közös örömködést az uszodába, de - valószínűleg az előző esti bulik miatt - a társaság jelentős hányada semmi életjelet nem mutatott késő délutánig, úgyhogy ez sem lett túl sikeres program. Passzív hétvége volt, na...
A hétköznapok is csendesebben teltek az eddig megszokottnál. Bár hozzá kell tennem, hogy szinte hihetetlen, hogy mekkora felhajtás volt Valentin-nap körül. A boltok polcain megjelentek a giccsek és legalább egy sornyi árukészlet rózsaszínbe öltözött. De lehetett látni ideiglenes szerelemajándékárusító egységeket szerte az egyetem területén is. Nameg volt villámrandi, sőt még Anti-Valentin-nap néven előző nap is volt villámrandi...
A kedélyek megnyugtatása érdekében mindenképp ki kell térnem arra, hogy ezen a héten igen sokat kellett foglalkoznom az iskolai dolgokkal is! Immár végleges formát öltött a projektfeladatom kiírása (ami egyben Major és Final project kiírás is), úgyhogy el kellett kezdeni foglalkozni vele. Első körben természetesen irodalomkutatással kell foglalatoskodni, tekintve, hogy halvány lila gőzöm nincs az elvégzendő kísérletek elméleti hátteréről. Bizony lassan is haladok a cikkel, amit első körben kaptam, nem egy könnyed esti mese, bár könnyen el tudnék aludni néha felette. Remélem hamar hozzászokom az efféle cikkek nyelvezetéhez, mert különben nagy szenvedés lesz... Szerencsére azonban körvonalazódik a mérések menete is. Ha minden igaz ezen a héten elkészültek a titánlemezből kivágott kis próbatestek, amiket majd nyúzni fogunk. Emellett az egyik tárgyból olyan házit kaptunk, hogy több estém is ráment már, de még mindig hiányzik egy feladat (a tanár szerint, meg szerintem is túlbonyolítom, de sajna még nem igazán érzem, hogy mennyit várnak el, úgyhogy inkább biztosra megyek. Talán nem is baj, ha meg kell erőltetnem magamat...)
A hét leghangosabb eseménye talán a pénteki buli volt, amit az egyik ambassador lány az öccse születésnapjára szervezett a saját házukba. Mint minden más, ez sem volt túl közel, úgy 50 perc kocsikázás után meg is érkeztünk a gyakorlatilag a világ végén lévő helyszínre. Tényleg: 20 perc autópálya - 15 perc országút - a túra hátralevő részében pedig egyre alacsonyabb rangú utcákra fordultunk, míg végül bekanyarodtunk egy poros földútra (ami amúgy szélesebb és simább, mint sok magyarországi műút és a kereszteződésekben itt is gondosan ki vannak téve a stoptáblák). A környék láttán kicsit a Cegléd melletti Öregszőlők jutott eszembe, amit gyorsan elfelejtettem, mikor beléptem Angeláék házába. Számomra nem csak a bútorzat és dekoráció, de a ház elrendezése is fura volt. Nem kezdem el részletezni, inkább majd szerzek róla képet (mert hát a buliba minek vittünk volna normális fényképezőgépet magunkkal...). Lényeg: kicsit koppant az állunk, de végül az egészből kertiparti kerekedett egy bádog szemeteskukában gyújtott tűz és egy grillkocsi körül (mert hát februárban mi mást csinálna az ember, mint kerti partit...). Volt minden mi szem szájnak ingere és amíg volt mit elégetni, mi nem tágítottunk, úgyhogy 3 körül sikerült visszaérni (amikor egyébként itt az apartmanok környékén 0 fok környékén volt a hőmérséklet. Nem is igazán tudtuk mire vélni az autókon megjelenő zúzmarát:))
Szombaton végre sikerült kialudnom magam, ennek értelmében semmi értelmeset nem csináltam, de este egy pihent pillanatunkban sikerült kitalálnunk, hogy mi márpedig vasárnap reggel a hegyen fogjuk köszönteni a felkelő napot. Csodák csodájára ma reggel 6:15-kor már az autóban ültünk és kicsit lihegve, de 2-3 perccel napfelkelte előtt már 4 "fotós" és egy modell várta az eseményt a hegyen. Végre lehetőségem nyílt kipróbálni az új játékszereket: nettó egy darab fényképezőgép állványt és 3 darab szűrőt és egy napellenzőt! Az eredménnyel nagyon nem vagyok megelégedve, de már csak a társaság miatt is megérte felkelni ilyen korán és azért egykét jobban sikerült képet mutatok (ezeket egyáltalán nem módosítottam utólag - még):

Mondom, hogy időben ott voltunk

Érdekes volt, ahogy levonult az árnyék a színről

A lázas készülődés

Ennél valójában sokkal szebb volt

Szegény Purvajat egész végig ugráltatták...

Nézd a sok hülyét:)

Elég sivár a táj, de nem rossz

Művészkép: rosszul csinálom (végtére is gépész vagyok, vagy mi)

Kifogytam a viccesebnél viccesebb képaláírásokból:)

2...

...3...

...5! De mit is keresünk mi itt reggel 8-kor?!

Menjünk inkább reggelizni!

Végre valami megnyugtató látvány:DDD

Még egy apróság: az imént kiderült, hogy életemben először nem kapcsoltam le a lámpát az autóban, úgyhogy kicsit meghalt az akksi... Még szerencse, hogy automata váltós autót nem illik/lehet betolni, reméljük azért ismert fogalom itt is a bikázás:)

Szép estét!