Majdnem semmi...

Már ami az elmúlt hét történéseit illeti. De a majdnem semmi is valami még, úgyhogy gyorsan idevarázsolom a legfontosabbakat.

A héten sikerült teljesítenem az első "terepmunkát" a kutatási munkával kapcsolatban. A feladat komolyságát ki-ki döntse el: én mentem el a vállalkozóhoz, aki kivágta nekünk a titán próbatesteket, amiket majd vizsgálni fogunk (szokásos terhelések: húzás-nyomás, csűrés-csavarás:)) A meló egyetlen érdekes részlete a fizetés volt: be kellett mennem előtte a tanszékre, ahol a kezembe nyomták az egyik tanszéki hitelkártyát, majd útnak eresztettek és csak annyit tettek hozzá: "Majd kérjél számlát és ha ma hozod vissza, akkor 5-ig nyugodtan jöhetsz..." Semmi stresszelés, hogy valami jött-ment suhancnak adják oda a tanszéki (vélhetően nem csekély) hitelkeretet reprezentáló plasztikot. Talán nem meglepő, hogy a cserediák kollégáknak is volt néhány szellemes megjegyzése: "Akkor ma Te állod a sört, ugye?", "Megyünk vásárolni?" és a többi... Visszatérve: ismét egy remek példa a hülyebiztos megoldásokra. Semmi hercehurca a papírokkal, közbeszerzés, miegymás...

Ezen kívül a leglényegesebb esemény a hétvégi közös kirándulás volt. A szombat-vasárnapra tervezett kiruccanás célállomása a közeli Ruidoso volt. Közeli, mert mindössze 3 óra autópályázás kellett, hogy odaérjünk. Gyorsan elhadarom a programot (mert az annyira nem volt azért eseménydús, mint vártuk), aztán dobok néhány képet is (amúgy attól tartok, hogy lassan megtelik a tárhelyem, mert nem igazán szoktam a képek tömörítésével foglalkozni, de ez legyen az én bajom...). Szóval szombaton reggel (még mindig szokatlanul) ráérősen elindultunk és meg sem álltunk az éjszakai szállásunkat biztosító motelig. Ide azonban nem mentünk be (fel is merült a gyanú, hogy csak megnyugtatásként mutatták meg a szervezők:)), hanem elgurultunk a városka főutcájára kajálni, meg szétnézni. Ez a főutca inkább tűnt az egyetlen utcának, de a közeli, nem apró hegyek látványa és a friss, de még bőven viselhető hűvös levegő mindenkinek jól esett. Gyorsan megebédeltünk és a maradék időben páran elmentünk gokartozni. Az otthoni viszonyokhoz képest nagyon jól felszerelt, különböző nehézségű pályákkal rendelkező intézmény várt minket. A pálya és a gokartok azonban sokkal lassabbnak bizonyultak, de azt hiszem, mindenki jól szórakozott (pedig talán csak Gábor és én ültem már ezelőtt is gokartban és mi nem kíméltük a mazsolákat:D). Ezután kivittek minket egy szánkópálya-szerűségre, ahol potom ~5000 jómagyarforintért traktor belsőgumikon lehetett csúszkálni. Páran befizettek, de a csoport nagy része ebből inkább nem vette ki a részét, inkább mentünk volna kirándulni egyet. Ki is néztünk egy pofás kilátót az említett főutca melletti dombon. A gond csak az volt, hogy a minket fuvarozó leányzónak sem volt fogalma arról, hogy oda hogy lehet felmenni, így kirakott minket a lehető legmesszebb fekvő ponton, így a kirándulásból annyi lett, hogy ismét végigsétáltunk a főutcán és még épp naplemente előtt (már csak hárman) felkapaszkodtunk egy domboldalra néhány fénykép kedvéért. Estére tóparti tábortűz, sütögetés volt betervezve, csakhogy a kiszemelt tó környékét éjszakára lezárják... Próbáltunk másik helyet találni, de másfél órányi bolyongás az egyre rázósabb erdei utakon sokakat meggyőzött arról, hogy jó lesz nekünk a sütögetés a motel mögötti füves területen is:) A lényeg: a társaság jó volt és jól is laktunk. Arra mondjuk nem számítottam, hogy lesz olyan, aki képes elhozni egy ilyen kirándulásra egy Nintendo Wii-t, de hát ez amerika... Végül az éjszaka fénypontja ez a játék lett, ugyanis a kb 20 fős társaság java e köré gyűlt játszani/beszélgetni egyetlen 4 fős szobába... Talán nem lep meg sokakat, hogy én a játék részből nem igazán vettem ki a részemet, de szerencsére nem voltam egyedül ezzel, így csak eltelt az este. Közben Árpival egyszer még ki is mentünk a levegőre szellőzni (hogyhogynem még fényképezőgép is volt nálam...). Szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis sokakkal ellentétben nekem senkivel nem kellett megosztoznom a franciaágyon, ellenben a mellettem lévő ágyon marakodó Árpi és Gábor roppant szórakoztató műsornak bizonyult elalvás előtt. Ahogyan a reggel is. Megállapíthatom, hogy oly sok próbálkozás után megtaláltam a tökéletes "ébresztőórát": csörgött reggel az ébresztő, Árpi a maga 50 dioptriás, x cilinderes szemével néhány perc alatt sikeresen hatástalanította; vissza is aludtam volna, ha Árpi szájából nem hangzik el a következő mondat: "Gábor! Miért ér a segged a seggemhez?!" A rám törő röhögőgörcstől épphogy nem estem le az ágyról... Ilyen hangulatban gyorsan betoltuk a reggelit és útnak indultunk egy némileg izgalmasabb nap reményében. Nem sokkal indulás után kiderült, korai volt a lelkesedés, ugyanis első utunk megint a híres-hírhedt egyetlen főutcára vezetett, ahol a csipet-csapat egy részének élet-halál kérdése volt néhány muffin beszerzése... Ezután azonban már tényleg nem jöttünk ide vissza, inkább autókáztunk egy órácskát egy még kisebb helyre, ahol annál finomabbat ebédeltünk. Természetesen hamburgert, de ez nem a mekdonáldsz-féle nyamvadék műanyag. Ez felnőttekre volt méretezve, bár azért nem Marika néni mennyiség... A várakozásokkal ellentétben itt sem sikerült túrázni a hosszúra nyúlt ebéd és rövidre szabott szabadidő miatt, mondhatni csak léptünk kettőt. Pedig igazán megérte volna többet maradni, mert itt még rendes túraútvonal is ki volt jelölve, nade majd máskor.

És akkor néhány kép is bizonyítékként! Szombat:

Kici kínai turiszták, nem beszélni angol, nadzson cípőősz... Ja, nem, ők csak idióták:) (háttérben a motel)

Azér' elég nagy a szigor, mikor elveszik a fényképezőgépemet:)

A gokartos csapat szebbik része

Így nézett ki egy szoba a túlméretes vendégsereggel

Volt aki átértelmezte a "Wii-zést"

 Vasárnap:

Jöttünk...

...mentünk.

Ott van a távolban egy fehér paca... Oda is megyünk majd, mert az a White Sands (bizony, fehér homok...találó név)

Janina valami komolyabb túrára melegített volna (najó, valójában csak kövekkel dobálózott, én meg a követ épp nem tudtam elcsípni...)

Sajnos vissza kellett fordulnunk

Nagyjából ennyi történt velem ezen a héten. Ja és említettem, hogy majd szépen lassan összeszedek egy csokornyi képet az autóparkról. Jelentem, elkezdtem!!!

Hamarosan...

Még élek!

Tudom hihetetlen, de így van: élek és virulok. Szokatlanul hosszú hallgatásomnak pedig semmi prózai oka nincs, csupán nem történt olyan sok minden az utolsó bejegyzés óta, ami miatt érdemes lett volna elkezdeni írni. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúlt eseményeit fotóanyaggal sem igazán tudom kiegészíteni... Szégyellem, de az elmúlt kb. 1 héten a mai napot kivéve szinte alig volt a kezemben a gép. Ezen azért ma reggel javítottam kicsit 200 kattintással, de erről később, haladjunk szépen sorjában.
Nem kell megijedni, híresen rossz memóriámnak köszönhetően biztosan nem sikerül normálisan összeszedni az eseményeket.
Múlt hétvégén túl sok érdekes nem történt: fel akartam menni a közeli hegyre fotózni egyet éjszaka, de túl rossz volt az idő (igen, felhők is voltak és legalább 5 fokra lement az éjszakai hőmérséklet, borzasztó volt:)), aztán szombatra hirdettek valami közös örömködést az uszodába, de - valószínűleg az előző esti bulik miatt - a társaság jelentős hányada semmi életjelet nem mutatott késő délutánig, úgyhogy ez sem lett túl sikeres program. Passzív hétvége volt, na...
A hétköznapok is csendesebben teltek az eddig megszokottnál. Bár hozzá kell tennem, hogy szinte hihetetlen, hogy mekkora felhajtás volt Valentin-nap körül. A boltok polcain megjelentek a giccsek és legalább egy sornyi árukészlet rózsaszínbe öltözött. De lehetett látni ideiglenes szerelemajándékárusító egységeket szerte az egyetem területén is. Nameg volt villámrandi, sőt még Anti-Valentin-nap néven előző nap is volt villámrandi...
A kedélyek megnyugtatása érdekében mindenképp ki kell térnem arra, hogy ezen a héten igen sokat kellett foglalkoznom az iskolai dolgokkal is! Immár végleges formát öltött a projektfeladatom kiírása (ami egyben Major és Final project kiírás is), úgyhogy el kellett kezdeni foglalkozni vele. Első körben természetesen irodalomkutatással kell foglalatoskodni, tekintve, hogy halvány lila gőzöm nincs az elvégzendő kísérletek elméleti hátteréről. Bizony lassan is haladok a cikkel, amit első körben kaptam, nem egy könnyed esti mese, bár könnyen el tudnék aludni néha felette. Remélem hamar hozzászokom az efféle cikkek nyelvezetéhez, mert különben nagy szenvedés lesz... Szerencsére azonban körvonalazódik a mérések menete is. Ha minden igaz ezen a héten elkészültek a titánlemezből kivágott kis próbatestek, amiket majd nyúzni fogunk. Emellett az egyik tárgyból olyan házit kaptunk, hogy több estém is ráment már, de még mindig hiányzik egy feladat (a tanár szerint, meg szerintem is túlbonyolítom, de sajna még nem igazán érzem, hogy mennyit várnak el, úgyhogy inkább biztosra megyek. Talán nem is baj, ha meg kell erőltetnem magamat...)
A hét leghangosabb eseménye talán a pénteki buli volt, amit az egyik ambassador lány az öccse születésnapjára szervezett a saját házukba. Mint minden más, ez sem volt túl közel, úgy 50 perc kocsikázás után meg is érkeztünk a gyakorlatilag a világ végén lévő helyszínre. Tényleg: 20 perc autópálya - 15 perc országút - a túra hátralevő részében pedig egyre alacsonyabb rangú utcákra fordultunk, míg végül bekanyarodtunk egy poros földútra (ami amúgy szélesebb és simább, mint sok magyarországi műút és a kereszteződésekben itt is gondosan ki vannak téve a stoptáblák). A környék láttán kicsit a Cegléd melletti Öregszőlők jutott eszembe, amit gyorsan elfelejtettem, mikor beléptem Angeláék házába. Számomra nem csak a bútorzat és dekoráció, de a ház elrendezése is fura volt. Nem kezdem el részletezni, inkább majd szerzek róla képet (mert hát a buliba minek vittünk volna normális fényképezőgépet magunkkal...). Lényeg: kicsit koppant az állunk, de végül az egészből kertiparti kerekedett egy bádog szemeteskukában gyújtott tűz és egy grillkocsi körül (mert hát februárban mi mást csinálna az ember, mint kerti partit...). Volt minden mi szem szájnak ingere és amíg volt mit elégetni, mi nem tágítottunk, úgyhogy 3 körül sikerült visszaérni (amikor egyébként itt az apartmanok környékén 0 fok környékén volt a hőmérséklet. Nem is igazán tudtuk mire vélni az autókon megjelenő zúzmarát:))
Szombaton végre sikerült kialudnom magam, ennek értelmében semmi értelmeset nem csináltam, de este egy pihent pillanatunkban sikerült kitalálnunk, hogy mi márpedig vasárnap reggel a hegyen fogjuk köszönteni a felkelő napot. Csodák csodájára ma reggel 6:15-kor már az autóban ültünk és kicsit lihegve, de 2-3 perccel napfelkelte előtt már 4 "fotós" és egy modell várta az eseményt a hegyen. Végre lehetőségem nyílt kipróbálni az új játékszereket: nettó egy darab fényképezőgép állványt és 3 darab szűrőt és egy napellenzőt! Az eredménnyel nagyon nem vagyok megelégedve, de már csak a társaság miatt is megérte felkelni ilyen korán és azért egykét jobban sikerült képet mutatok (ezeket egyáltalán nem módosítottam utólag - még):

Mondom, hogy időben ott voltunk

Érdekes volt, ahogy levonult az árnyék a színről

A lázas készülődés

Ennél valójában sokkal szebb volt

Szegény Purvajat egész végig ugráltatták...

Nézd a sok hülyét:)

Elég sivár a táj, de nem rossz

Művészkép: rosszul csinálom (végtére is gépész vagyok, vagy mi)

Kifogytam a viccesebnél viccesebb képaláírásokból:)

2...

...3...

...5! De mit is keresünk mi itt reggel 8-kor?!

Menjünk inkább reggelizni!

Végre valami megnyugtató látvány:DDD

Még egy apróság: az imént kiderült, hogy életemben először nem kapcsoltam le a lámpát az autóban, úgyhogy kicsit meghalt az akksi... Még szerencse, hogy automata váltós autót nem illik/lehet betolni, reméljük azért ismert fogalom itt is a bikázás:)

Szép estét!

Kicsit piros, kicsit amerikai, de a MIÉNK!

Nagy nap ez a mai, ugyanis hozzájutottunk a négykerekű csodához, ami remélhetőleg ide-oda fogja hurcolni a sejhajunkat ebben a nagy országban. (reményeink szerint még Miamiig is elröpít majd minket a tavaszi szünetben, de erről majd máskor)
Szóval egyelőre álljon itt az első néhány közös fotó a kicsikével, akiről egyébként annyit kell tudni, hogy egy Pontiac Grand AM ő, hozzávetőleg 150 lóerős, 2.4 literes motorral, (természetesen, bár nekünk európaiaknak kicsit szokatlan módon) automata váltóval, mindenféle földi jóval felszerelve (van benne zsír új hifi, légkondi, elektromos ablakok).

Úgy tűnik kísértenek a piros autók minket...

De például ez a kis szárny hátul egészen vagány, nem?

A boldog tulajdonosok:)

Most csak ennyi, hétvégén talán lesz még egy kicsit bővebb bejegyzés is, majd még meglátom.

Szép napot!

Global Potluck

Így hívták a már emlegetett kajálós estét, amiből mi is kivettük a részünket és szorgosan varázsoltunk Árpiék apartmanjában. Ehhez persze előbb a hozzávalókat kellett beszerezni, amit Árpi és Gábor - Chuck Norrist megszégyenítő merészséggel - a helyi tömegközlekedést használva vitt véghez (ennél már csak biciklivel lett volna vakmerőbb vállalkozás...). Mindössze 3,5 óra alatt meg is járták, én sajnos nem tudtam velük tartani, mert hivatalos voltam a prof.-hoz egy konzultációra, ami nem kevesebb, mint 10 percig tartott...

Nade tekintve, hogy nem kisebb dologra vállalkoztunk, mint Somlói galuska és Hortobágyi húsos palacsinta elkészítése, már kora délután nekiláttunk és egész délután keményen dolgoztunk. Nem viccelek (tekintve, hogy én az este folyamán önző módon az evésre összpontosítottam, a lent látható képek mindegyike Barbara vagy Árpi műve):

Készül a husi

Valamibe persze bele is kell majd tölteni

Ez csak azért, hogy lássák az otthoniak: én is csináltam "valamit":)

A somlói annyira kemény dió volt, hogy mindhárman kellettünk hozzá...

...de meglett az eredménye

Közben persze a szervezőgárda és a többiek sem tétlenkedtek, így egészen tekintélyes méretű csapat verődött össze estére:

A terep előkészítése

A főszervező, Adil

Sajnos a két fotóspajtás is a jelenlévő gyorsan fogyó ételkavalkád bűvöletébe került, így kevés dokumentáció készült a lényegről. Azért akad néhány egészen jó:

A még érintetlen Hortobágyival. Csoda, hogy sikerült ezt a pillanatot megörökíteni; nagyon gyorsan elpusztították

Osztrák-német koprodukció Stefan és Daniel jóvoltából

Brigadeiro Barbarától - felér egy csokoládémérgezéssel

Sajnos egyelőre ennyi használható anyagom van a felhozatalról, próbálok még keríteni... Szóban annyit tudnék elmondani, hogy Ausztrália és Antarktisz kivételével minden kontinens képviseltette magát; volt kaja Koreából, Japánból, Mauritiusról, a Karib térségből, Brazíliából, Hollandiából, Franciaországból, Spanyolországból, Svédországból... A végén már követni sem tudtam. Egyébként a fogyás mértékéből arra következtettünk, hogy a magyar konyha bejött a népnek, bár mi magunk kicsit elégedetlenek voltunk a hús fűszerezésével, de majd legközelebb ügyesebbek leszünk!

A csipet-csapat (egy része)

Mondanom sem kell, teljesen bezabáltam, de éjszaka házi írás közben újra megéheztem, úgyhogy egyértelmű, hogy nem zabáltam magamat betegre:)
Ezen kívül ami még esetleg említésre méltó: ma találkoztam két sráccal, akikkel együtt fogok dolgozni a projekten. Egyikük doktorandusz, a másik srác pedig most írja a diplomáját, úgyhogy vele vélhetően csak áprilisig fogunk dolgozni. Egyébként kaptam egy rakat cikket, amit el kell majd olvasnom, úgyhogy szépen lassan majdcsak elfogy ez a tengersok szabadidő és nem lesz miről írni.
Szép estét!

Megint hétvége...

Mondom ezt úgy, hogy a felvett két tárgy és a még el nem kezdett projekt mellett nekünk gyakorlatilag folyamatosan hétvége van. Talán érthető egyesek irigykedése, ha azt nézem, hogy van olyan, akinek egyedül több kreditje és tárgya van felvéve, mint a magyar delegációnak összesen. Node majdcsak beindul nekünk is a mókuskerék...
Ott hagytam abba, hogy pénteken nagyon megérdemeltem a vacsit, olyannyira, hogy néhányan hivatalosak voltunk egy útra a mauritiusi ízek világába. Purvaja (a házigazdánk) legnagyobb örömére kissé ködös okokból kb. kétszer annyian lettünk a kis nappali/konyhában, mint ő azt tervezte, de senki nem bánkódott, így is jutott elég mindenkinek. A menü 4 részből állt: előételnek pirított rákot kaptunk salátával, majd kukoricás csirkeleves volt (ez amúgy csalás volt, mert francia recept, de elnéztük tekintve, hogy finom volt és valójában mauritiusnak nem igazán vannak ősi ételei). A főétel is csirke volt (talán kicsit a csirke brassóira emlékeztetett, de ne kövezzetek meg, ha kiderül, hogy hazudok, nekem csak a konyhaművészet evés része megy igazán egyelőre) rizs, óriásbab, meg valami beazonosíthatatlan kínai növény körettel. Lényeg: mind finom volt! Végül egy kis süti. Szerencsére a napokban jelentősen bővült a fényképezőgéppark az újdonsült ismerősök körében, így nem kellett nagyon igyekeznem, hogy legyen bizonyíték a vacsira, most Barbara dolgozott helyettem:

A vacsora I.

A vacsora II.

A vacsora III.

És akik eltüntették (balról jobbra): Adil, Natsuki, Gábor, Purvaja, Árpi (fent;)), Lisette, Andrea, Barbara; meg én is ott vagyok ám

Ezután hivatalosak voltunk egy francia palacsinta estre is, úgyhogy nehezen bár, de átvonszoltuk jóllakott testünket a 30 méterre lévő apartmanba Justine-hez. Szerencsémre volt sós rávaló is, amit muszáj volt megkóstolnom. Barbara lelkesedése az új fényképezőgéppel mit sem csökkent:

Ennyi fotóspalánta között enni se lehet nyugodtan...

Emésztéskönnyítés végett már csak 3-an (Barbara, Purvaja és én) letelepedtünk néhány sorozatot megnézni. Annyira jól ment az emésztés, hogy kb. hajnali 4 lett, mire nyugovóra tértem, de nem volt gond, szombaton délig a híremet se hallották. Azon kívül, hogy elmentem úszni kicsit, aztán teletömtem magam vacsival a menzán, végül filmnézés által akadályozva ismét 4 körül kerültem ágyba, nem sok minden történt ezen a napon. Vasárnap délelőtt megint nem túl sok hasznomat vehette a társadalom (javarészt csak az oxigént szívtam előlük egyenletes ütemben), nade délután aztán elkapott minket az amerikai álom! Melissánál megnéztük az egyik legnagyobb sporteseménynek számító Super Bowl-t (bár egyesek szerint a superball-t néztük:D), ami az amerikai focibajnokság döntője. Hát szerintem kicsit nagyobb volt a füstje, mint a lángja, bár lehet, sokat dobott volna a dolgon, ha legalább a szabályokat ismerem:) Így az utolsó negyedtől eltekintve a következőt tapasztaltam: a játékidő nagy részében jobbnál-jobb (minden cinizmus nélkül!) reklámokat és álló játékot élvezhetett a nagyérdemű, közben néha rohangáltak is a pályán a 100-130 kilós hústornyok egy idióta formájú "labdát" hajkurászva. A szünetben volt egy kisebb fajta performansz Madonnával, LMFAO-val, meg még néhány előadóművésszel, akiknek a nevét nem tudom hirtelen. Az utolsó negyed viszont tényleg izgalmas volt, sajnos (vagy nem sajnos, 'mittudomén') nem nyert az egyik csapat, hanem a másik nyert.:D Közben egyébként volt néhány jó kaja. A kedvencem az erős paprikába töltött sajt, baconbe göngyölve, megsütve, hmmm. Kár, hogy a paprika nem volt igazán erős.
Dolgunk végeztével visszahozattuk magunkat az apartmanokhoz (vicces, hogy városon belül autópálya érintésével jutottunk csak el Melissáékhoz...). Itt még egy kis laza szülinapozás várt minket. Legyűrtük az elénk rakott pizzát, semmi "ereszd el a hajam", 1-kor már blogolásra készen, megfürödve ültem a géphez:)
Holnap lesz nemzetközi ízek napja itt az apartmanok között, mi is előrukkolunk majd valami hazaival. Adil szervezőként kb. 50 emberre számít, úgyhogy ezúttal magammal viszem a fényképezőt is majd és megpróbálok mihamarabb beszámolni róla!
Csók a családoknak!

Újra itt!

Tudom, a szokásosnál kicsit több idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta, de jó mentségeim vannak! Először is vasárnap óta túl sok minden nem történt, annak meg nem fogok egy külön bekezdést szentelni, hogy felkeltem, ettem, suliban voltam, ettem, sportoltam és lefeküdtem aludni. Ugye! A másik ok sokkal prózaibb: nem volt net (azaz volt, de csak mint a mesében: hol volt, hol nem volt). Szokták mondani, hogy számos oka lehet annak, hogy nem harangoznak... Például nincs harang; na ez most pont ilyen.
De mi is történt azóta? Találtam fodrászt! Még nem vettem igénybe a szolgáltatást, de referenciát már láttam, ugyanis házhoz jön. Melissa elvállalta, hogy Christiant megszabadítja felesleges tincseitől, nekem pedig volt szerencsém dokumentálni az eseményeket:

Kissé szokatlan fodrász szalon...

Hajtalanítás után Christiannal kitaláltuk, hogy ha már ilyen szép az idő, mi ugyan nem fogunk az apartmanokban büdösíteni a kajával, így a ház előtt lévő járdán költöttük el ebédünket. A dokumentálás természetesen nem maradhatott el:

Kellemes januári idő... Úgy hallottam, otthon egy pulcsi is elkél most az efféle mókákhoz.

Később kiderült, hogy ezt látta az apartmanok felügyelője és tájékoztatta az egyik diák segítőjét, Adilt (Pakisztán), hogy ez bizony nem túl szabályos... De érdekes, hogy ha látta, akkor miért nem személyesen tájékoztatott minket a házirend bútormozgatásról szóló passzusáról... Egyébként valószínűleg az is illegális, hogy a héten jártam a mi apartmanunk épületének tetején, ugyanis épp két jómunkásember a tetőt javította és voltak olyan kedvesek, hogy felengedtek. Sajnos a kilátás nem volt annyira ütős, ők is mondták, hogy a másik épület, amin már befejezték a munkát, jobb kilátással bír. De megnyugtattak, hogy járnak még errefelé, csak legyek résen:)
Nagy örömömre szolgált, hogy sikerült találni az itteni professzor által ajánlott kutatási témák egyikéhez otthon is konzulenst, így már itt elkezdhetem a diplomatervezést. A téma egyébként egyelőre a "Dislocation structure" címet viseli és az itteni munkát egy nagy adag szakirodalom elolvasásával fogom kezdeni (gyanítom sok cikket kell majd elolvasnom Sevostianov professzor tollából), aztán lesz sok kísérletezgetés szabványos fém próbatestekkel (amiket vélhetően nekem kell majd kimunkálnom:D). A cél egyébként az lesz, hogy a rugalmatlan alakváltozást elszenvedő anyag mikroszerkezetén keresztül kapcsolatot találjunk a rugalmas és elektromos tulajdonságok között. Egész érdekesnek tűnik a dolog és sokféle tudás kell majd hozzá szerintem, de javarészt ilyen szilárdságtan, kontinuummechanika szerintem (na igen, nem gondoltam volna, hogy ilyen témájú lesz a mesterdiplomám:))
Ha már szóba jött Sevostianov prof.: írtunk a héten nála egy kis meglepizh-t, nevezzük quiznek. Náluk nem ritka az ilyen, de csak 10%-ban fognak beleszámítani a végső jegybe. (Mondjuk a feladatok azért kicsit gondolkodtatóbbak voltak és lehetett hozzá használni minden jegyzetet, kinek a stílusára emlékezteti ez a kedves gépész kollégákat?:)) Az óra után pedig - ha már úgyis egész félévben együtt fogunk dolgozni a témámon - buzdított minket, hogy csatlakozzunk hozzá és barátaihoz a vasárnaponként esedékes röplabdázásaik alkalmával. Sajnos most hétvégén nem fogunk tudni csatlakozni szerintem, mert Super Bowl lesz és hát azt nézni kell (ez az amerikai focibajnokság döntője, az egyik legnézettebb sportesemény itt).
Csütörtökön elvittek minket El Pasoba egy egészen puccos klubba. Nem vagyok nagyon híve az efféle szórakozásnak, de azért meglehetősen jól éreztem magam. Kezdődött azzal, hogy a klub szervezésében El Paso-n belül egy találkahelyről limuzinnal vittek minket a helyszínre. Fényképek később lesznek, ha sikerül szerezni... A hely egyébként szerintem nem volt annyira különleges, az árak otthoni színvonalúak voltak (mondjuk lányoknak fél 11-ig ingyen volt a koktél, mert lány este volt...), viszont nekem érdekes volt, hogy rengeteg asztal volt székekkel és tánctér meg csak imitt-amott, valamint volt egy színpad is egész komoly felszereléssel. Nem is véletlen volt ott az a sok cucc, ugyanis az este jelentős részében egy megnemmonomhánytagú zenekar játszott mindenféle mai slágereket. Sokszor inkább volt koncerthangulat, ami egy kicsit idegen miliőt teremtett, de ez tetszett nekem. Talán hajnali 2 felé szólt Melissa, hogy szedjem ki a cuccomat a kocsijából, mert ő indulna, de inkább Gáborral együtt csatlakoztunk a 3 indulóhoz. Szép és jó is volt ez, csakhogy úgy 10-15 perc kocsikázás után csörög a telefon, hogy az egyik srácnak a zakója az autókulcsával együtt ottmaradt nálunk... Vissza a klubhoz, de épphogy elértük őket, mert közben a limuzinok is előálltak, hogy visszavigyék a szórakozó ifjúságot a találkahelyekre. Nem baj, mostmár egyenes út vezetett Las Crucesba. Majdnem kapásból meg is találtuk a helyet és útközben még egy rendőr is lemeszelt minket (már mondtam, hogy Melissa szeret lendületesen vezetni:)),  de jó fej volt a rendőrbá': némi szöszmötölés a papírokkal, majd közölte, hogy őt nem érdekli, ha a kisasszony egyedül száguldozik, de most legyen kedves épségben egészségben hazafuvarozni az utasokat. Ez a kedvesség olyan 2-300 $-t mentett meg Melissának...
Hajnali 4-kor már ágyban is voltam, ma meg dél körül csak úgy kipattant a szememből az álom:) Leadtam az első házi feladatomat. A tanszéki titkárságon lehetett leadni úgy, hogy kaptam egy hivatalos pecsétet a cuccra, ami igazolja, hogy határidő előtt ott volt a tanár fiókjában... Ezután elmentem racquetballozni is. Ezt is ki kellett próbálni, de igazából csak céltalanul ütögettük a labdát és közben Adil felvilágosított, hogy előzetes elképzeléseimmel szemben ez teljesen más, mint a squash. Nekem aztán édesmindegy.
Ez pedig a reklám helye: Árpi közzétett egy bejegyzést a blogján az itt található autóparkról. Kicsit szégyellem, hogy én, mint a magyar delegáció, meg talán az egész nemzetközi diákcsapat ügyeletes autóbuzija még nem rukkoltam elő efféle katalógussal. De ami késik, az nem múlik, nálam is tervben van már egy ideje, de most már megvárom, hogy megérkezzenek az új cuccok a fényképezőhöz (bizony, rendeltem mindenféle roppant hasznos dolgot!), mert például egy polárszűrő talán kifejezetten hasznomra fog válni.
Na túl sok volt a szöveg, legyen most ennyi elég, most jön a jól megérdemelt vacsi!