Megvagyok

Bár az elmúlt két hétben néha én is azt hittem, hogy a végén elveszek. Ma döbbentem rá, hogy annyira régen írtam már, hogy elő kellett venni Árpi meg Gábor blogját is, hogy összeszedjem a gondolataimat. Meglátjuk mennyire sikerült...
A legutóbbi bejegyzést követő hét eleje nem bizonyult túlságosan eseménydúsnak. Kicsit nehezen akart összejönni a projektfeladatomhoz tartozó kísérletek ütemezése, ugyanis együtt kell működnöm egy indonéz végzős és egy jordániai doktorandusz sráccal és hát akárhányszor beszéltük meg, hogy na mostmár bele kell csapni a lecsóba, mert főleg a végzős srácot nagyon szorítja az idő, valahogy nem olyan tempóban mentek a dolgok, mint azt vártam volna. Ráadásul a szervezés se erőssége az itteni népeknek (nagy általánosságban), szóval már azt is nagy eredménynek tartottam, hogy egyáltalán bejutottam a laborba. Azóta voltam bent párszor és az már kiderült, hogy amit most szeretne látni Sevostianov prof. azt valójában még egyiken sem csinálták, úgyhogy gyakorlatilag egy szinten vagyok velük: próbálkozunk lelkesen:) Egyébként úgy néz ki a dolog, hogy az alábbi képen látható szépséggel nyúzunk szabvány titán próbatesteket, meg az egyes szakaszok között elektronmikroszkóppal meglessük a felszínüket és mérjük az ellenállásukat. A próbatest egyébként rosszabb napjain a második képen látható módon néz ki (ezután kicsit szomorú voltam, mert akkor történt, mikor első alkalommal voltam egyedül a laborban és baromira nem kellett volna elszakadnia:D)

Ha már ennyire belementem a suli részébe, gyorsan elhadarom, hogy megírtam két zh-t a múlt héten. Ahhoz képest, hogy csak ezek, meg egy házi volt a hétre, rendesen kitöltötte az időmet. Szerencsére az egyik meglepően jól sikerült, a másiknak meg tán holnap lesz eredménye. Az egyik zh két részből állt: egy elméleti, kút főből összetákolandó és egy gyakorlati, amihez lehetett mindent használni. Namármost itt a 'mindent' azt jelentette, hogy minden második padon egy laptop is ki volt téve biztos, ami biztos alapon... Mondjuk szerintem jobban jártak volna, ha kicsit átnyálazzák a könyvet, ami alapján az előadások mennek, de ez csak az én maradi gondolkodásom végterméke tán...
A sűrűbb napok miatt a szociális életbeli aktivitás is csökkent, de azért Auréle és Javier barátaink "dobtak egy buli" előző előtti hét végére, hadd örüljön a nép. Nade itt mindig kell "adni okot az ivásra", így hát "That hat party" fedőnéven futott az esemény. Nem meglepő módon valamilyen kalapot kellett viselni, de egyéb megkötés nem volt. Születtek is elmés és kevésbé elmés, de legalább vicces fejfedők. Egy pihent pillanatomban én is kitaláltam egy egyedi szabásmintát, amolyan gépész módra. A végtermék és még néhány emlékezetes darab alább látható (a képeket kivételesen nem én csináltam).

Nyugi, az csak ketchup:)

Az őrült brazil...

Az őrült francia...

Az őrült mexikói...

Meg a többiek:

Meglepődtem volna, ha nem jön ki a rendőrség, bár egészen békésnek mondható este volt zajszennyezés szempontjából. De úgy tűnik itt a rendőrség is a buli része szeretne lenni... Az mondjuk meglepő volt, amikor belépett a rend őre (volt rajta kalap, úgyhogy természetesen beengedtük:P) és a nagy szigor helyett végignézett rajtunk, röhögött, lepacsizott néhány ismerőssel és mondta, hogy ha lehet, akkor máshol, csendesebben folytassuk...
Azon a hétvégén végre testet öltött a tavaszi szünetben (még mindig feldolgozhatatlan fogalom szerencsétlen BME-seknek...) megvalósítandó kiruccanásunk is. Valami ilyesmi lesz:

4400 mérföld kb 9 nap...

Van itt egy kedves holland leányzó, Lisette, aki ilyen művészlélek és van neki fotográfia órája, ahol kell ám házit is csinálni. Múlt hétre az volt a feladata, hogy ki kellett mennie egy meghatározott helyre a városban és kb 1 négyzetmérföldnyi területet lefedve fotósorozatot készíteni a környékről. Nagy szerencséjére átküldték a város másik végére a semmi közepére (valójában egy lakónegyedbe, de félig már a kies puszta volt ez...). Engem ért a megtiszteltetés, hogy kivihettem és ha már ott voltam, lőttem én is néhány képet (lásd lentebb). Amint álldogáltunk a pusztában, tétován témának valót keresve, egy mosolygós, kantárosnadrágos, láthatóan helybéli figura került elő a semmiből és kedvesen megérdeklődte, hogy mégis mi a rákot csinálunk mi ott. Feltételezem látta rajtunk, hogy nem helybéliek vagyunk:) Elmondtuk neki a színtiszta igazat, amire annyira belelkesült, hogy elmesélte, hogy néhány éve hogy túrta szét a monszun (igen, ilyen is szokott lenni kb szökőévente) a környéket és bizony - legnagyobb örömünkre - meg is mutatta a tárgyi bizonyítékokat. Még mindig fura, hogy itt tényleg ennyire kedvesek tudnak lenni...

Háttérben az Organ-mountain

A növényzet...

Ilyesmi volt szinte minden ház

Apache Trail

Ott az a kicsi! Na ő Lisette

Múlt héten egy laza homokvihar borzolta a kedélyeket. Nem nagy ügy, végül is csak a parkoló legvégében álló autókat nem lehetett látni... Nagyjából olyan, mint a köd, csak kicsit sárgásabb a színe és kellemetlenebb lélegezni:) Mindegy, láttunk ilyet is, túléltük.

Valahogy megint került egy kis buli: minden ok nélkül egy meglepetés buli egy szinte véletlenszerűen kiválasztott lánynak. Volt meglepetés:

Jiny (Korea) - az "ünnepelt"

Aztán előkerült egy Jenga, ami akár unalmas is lehetett volna, ha a lányok nem írnak minden téglára egy-egy idióta feladatot... Több kommentár nem is kell szerintem. Ja de még annyi, hogy lehetőség szerint idétlenül kellett öltözni, akadtak megint lelkes versenyzők:

Igyekeztem én is lépést tartani velük

Erős a mezőny

A Játék - sokat nem kell benne gondolkozni, de  nem is ez volt a készítők célja talán

Na ezeket az ábrázatokat nem tudom honnan varázsoltam elő:

 Lehet, hogy jobb lenne letagadnunk egymást:

Néhányan egyáltalán nem voltak szomjasak a végére, így nem volt meglepő, hogy a másnap 11-re ütemezett gyülekező a paintballra a vártnál kisebb tömegeket mozgatott meg. De én ott voltam! Nem értem, hogy eddig miért nem próbáltam ki... Kicsit olyan hatása volt, mint egy jó gokartozásnak (csak ezt 3 órán keresztül toltuk): valami fájt és fáradt voltam, de piszok jól levezette az esetleges feszültséget:) Ez a feszültséglevezetés jól is jön egy olyan államban, ahol szinte bárki szinte bármilyen körülmények között hordhat éles fegyvert (ja igen, a pálya Texasban van). Erre jó példa az alábbi reklám:

És egy kép az egységről:

Néhány cserediák jár táncórára (mentem volna én is, de kredites és nem vehettem már fel...) és a "tánc tanszék" szervezésében volt valami kis esemény (tán valamire gyűjtöttek). A lényeg: volt vacsi, meg némi performansz, de legjobban a közönség tetszett. Voltak idős bácsik, nénik (minimum 70, de némelyik 80+), akik úgy ropták, hogy öröm volt nézni... Remélem ennyi idős koromban én is tudok majd még ilyet, és olyan jófej és józan gondolkodású leszek, mint a saját nagyapám:)
Vasárnap reggel (jólvan, délben, amikor felkeltem) kisebb fajta sokként ért, hogy ezek itt még az óraátállítást is máskor csinálják, mint otthon. Még szerencse, hogy az időt SI alapon mérik:) Miután észhez tértünk, elgurultunk az Otthon és Kert kiállításra, ahol csak az utcára kiállított autókig jutottunk (ez volt a cél), de az ott készült képeket csak az autós posztba fogom feltölteni;)
Nah, azt hiszem, valamennyire behoztam a lemaradást, lehet, hogy a következő poszt már csak a kirándulás után, azaz március 26. után lesz, de megpróbálok közben is életjelet adni.
Csók a családoknak!