Welcome to fabulous Las Vegas!

Először is sajnos meg kellett változtatnom a blog külalakját, mert sok panasz érkezett a képnézegető hiányával kapcsolatban. Tekintve, hogy az a sablon egyáltalán nem szerkeszthető, be kellett áldoznom a kényelmesebb képnézegetés oltárán és még nem volt időm újra elmélyedni a html programozás rejtelmeiben, hogy kicsit normálisabbá tegyem ezt. Tehát ez van, ezt kell szeretni! :)

Újabb mozgalmas hétvégén vagyunk túl, pontosabban hétvégéken, mert nem csak a 7-800 mérföldes kirándulások számítanak ám!

A múlt hét előtti hétvége (meg gyakorlatilag az egész hét) zömében a legkülönfélébb indíttatású bulikról szólt. Én a sűrű hetem miatt "csak" a hét végén megtartott eseményeken vettem részt. Csütörtökön egy laza El Paso-i kiruccanás a jól bejáratott limuzinnal, semmi extra, a helyet szerintem még mindig mi tartjuk életben (legalábbis csütörtökönként). 

Pénteken Javier és Auréle pihent agyának köszönhetően Sex Change partin vehettünk részt. Belépés természetesen csak az ellenkező nem ruháiban... Mondanom sem kell, milyen csinos, szőrös lábú dámák ropták egész este az olykor gyanúsan dús keblű kamionsofőrökkel. Hála az égnek fényképek nem készültek, vagy ha mégis, az már megsemmisítésre került:)

Szombaton összegyűltünk, hogy megünnepeljük Lisette sikerét, ugyanis kapott egy gyakornoki helyet a Universal Studiosnál egy producer irodájában, nem rossz... Természetesen itt is kötelező volt az eseményhez illő ruházat/maskara: nézzen ki mindenki úgy, ahogy a sztároknál szokás valami hollywoodi eseményen. Volt persze vörös szőnyeg, csillogó díszlet, meg minden, ami kell. Érkeztek is szép számmal a sztárocskák:

A dívák

Slash is benézett

Akadt pornósztár is...

Meg valami producer :)

Tekintve, hogy nincs itt öltönyöm, kicsit alternatív módon valami botrányhőst igyekeztem kiválasztani. Sokak szerint egész jól sikerült:

Charlie Sheen
(sajnos kicsit sokat kellett magyaráznom a társaságnak, de még így sem sikerült megérteni, hogy
a jelmeznek a sárga fürdőnadrág is szerves része volt az öltözékemnek így arról nem készült kép...:) )

Múlt héten rohangáltam, mint a fába szorult féreg. Örömmel jelenthetem, hogy a doktorandusz - akit segítségül jelölt ki kedvenc orosz professzorom a projekttel kapcsolatban - egy idióta... Történt ugyanis, hogy még a legelején, amikor azt sem tudtam mifán terem az elektronmikroszkópos vizsgálat, kipróbáltuk, hogy egy bizonyos vegyszer használata javít-e a képek minőségén: lelkemre kötötte, hogy csak 20 másodpercig hagyjam a próbatesten a szert, mert igen erős sav. Gondosan betartottam az utasításokat, de a végeredmény semmi különbséget nem mutatott. Hát jó, gondoltuk, legalább ennyivel is gyorsabbak lesznek a mérések. Miután befejeztem a kísérleteket, megállapítást nyert, hogy bizony a képekkel nem sokra megyünk, hiszen nem látszik rajtuk az, amit keresünk, a diszlokációsűrűség. A hibák lehetséges okainak felkutatása közben kiderült, hogy bizony a csodaszert perceken keresztül illik használni... Mikor mondtam doktoranduszunknak, hogy csinálni akarok egy próbaképet 15 perces áztatás után, ő csak röhögött és közölte, hogy az bizony szét fogja marni a próbatestet. Könnyen kitalálható, hogy nem ez történt, sőt olyan tünemények jelentek meg a képeken, amik akár az olyannyira vágyott diszlokációk is lehetnek, de biztos, ami biztos alapon elküldtük a képeket Oroszországba egy nagyra becsült kollégához, aki - bár nem száz százalékosan, de - megerősítette elképzelésünket. Úgyhogy öröm a köbön: tudjuk, hogy hogyan lehet jól megcsinálni a kísérleteket, csak ezt ugye valakinek meg is kellene csinálni, úgyhogy lehet, hogy kezdhetem elölről az egészet...

Emellett meggyűlt a bajom az autóval is: a parkolóban defektet kaptunk épp a Houstonban lecserélt keréken. Gondoltam nem lesz olcsó, de elmegyek, megcsináltatom, kész (plusz még olajat kellett cserélni, de az végképp nem nagy ügy). Fel is tették az új gumit, de ezúttal (gondolom jobb, ha a hajtott tengelyeken egyformák a kerekek) hátra szerelték az "új" felninket, nem gond, gondoltam. Másnap reggel mentem olajat cseréltetni, amihez az autópályát is igénybe kellett venni. Elérvén az autópályához méltó utazótempót, sávváltás ürügyén az oldalsó tükörbe néztem, ahol némi kékes füstöt láttam, ami épp a cserélt gumi felől érkezett... Megállva bejött, amitől féltem: a kerék túl nagy volt hátra, ezért a felfüggesztés egyik eleme elkezdte leradírozni a futófelület szélét :| Remélve, hogy defekt nélkül megúszom, visszagurultam a gumiszervízbe (ami szerencsére a város másik végén van), ahol asztalracsaptam, hogy miért is tették fel úgy, hogy hozzáér valamihez, amihez nem kéne. Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy az ő hibájuk mellett a legnagyobb hibát kedves houstoni mexikói barátaink vétették, akik a mi szeretett Pontiacunkra Ford felnit tettek, ami annyira más szabvány, hogy a hátsó keréknél már ilyen gondok adódnak... Szerencsére a gumisok jó fejek voltak (meg kicsit az ő saruk is benne volt), ezért a körülményekhez képest olcsón megúsztuk és így már nyugodtan indultam el hétvégén. Vagyis majdnem nyugodtan, mert még várt rám némi barkácsolás a lámpával, de két délután, némi drót és egy kenős kés felhasználásával egészen jól megoldottam a lámpa állíthatóságát:)

Lényeg: pénteken hajnali 6 és 7 között sikerült is elindulni Jinyvel, Lisettevel és Purvajaval a fedélzeten. Bizony, ez 3 nőszemély, meg én... Hát nem volt végig fenékig tejfel :)

Nem apróztuk el a dolgot, kapásból Las Vegast vettük célba, ahova cirka 750 mérföldet és a rengeteg idióta sofőrt magunk mögött (vagy utóbbit inkább magunk előtt) hagyva meg is érkeztünk. Az autóiparban is divatos downsizing jegyében nem flancoltunk, itt is a jól bejáratott Motel6 lánc egyik tagját választottuk, ami ráadásul nem több, mint 5 perc sétára esett a város lényegében egyetlen fontos környékétől, az úgynevezett Striptől. 

Alighogy odaértünk, a lányok rögtön próbára tettek: első sétánk a Stripen rögtön némi shoppingolással kezdődött, mert hát ugye mi mást csinálna az ember, ha Las Vegasban van: nyilván bemegy egy olyan boltba, amiből minden valamire való városban talál legalább egyet... Sebaj, türelmem határtalan, meg egyébként is fáradt voltam ahhoz, hogy küzdjek.

Szerencsére nagy bölcsen kölcsönkértem Árpi objektívjét (mert az enyém még mindig nem beszél a géppel...), úgyhogy tudtam fényképezgetni:

Sajnos kicsit elmosódtak a lányok, de ez lett a legnormálisabban beállított kép

Utcakép

Több emelet magas gitár, hogy biztosan megtaláljuk a Hard Rock Cafet :)

Lisette odáig volt, meg vissza: a Bellagio aulája Hollandiának volt berendezve
(minden volt, ami Hollandia, mondjuk fűszagot nem éreztem :) )

New Yorkba se kell már menni...

Az első sétánk nem volt olyan hosszú, mert vissza kellett menni a motelba átöltözni bulizós ruciba (ez mondjuk csak a lányok öltözékében hozott gyökeres változást...). A buliba már csak hárman mentünk, mert Purvaja még nincs 21 és itt elég komolyan veszik a korhatárokat, szóval ő maradt a motelban. Nem mentünk messzire bulizni, csak a néhány háztömbnyire lévő Cosmopolitanbe, ahova a lányokat 20, engem potom 30 jó amerikai zöldhasúért cserébe engedtek be... Nade azért akármennyire is nem az én világom az ilyen "öltözzünk ki és menjünk el valami csicsás helyre riszálni", meg kell hagyni, elég rendesen megszervezett és kivitelezett hepaj volt ez. A helyen volt egy nem túl nagy tánctér, ahol lehetett heringeset játszani az egészen minőségi elektronikus zaj zene ritmusára, néhány bárpult és egy pazar terasz fotelokkal, óriás kivetítővel (ami a benti eseményeket közvetítette), medencével, kilátással. A sok jól öltözött nép között egész este a gondosan kiválogatott, a lehető legminimálisabb felületű ruhába bújtatott pincérlányok szaladgáltak amikor nem épp a tánctéren a DJ mellett/előtt/fölött még kevesebb ruhában mutatták meg, hogy is kéne táncolni... Összességében elég jól éreztem magam és ha már kifizettük, ott is maradtunk a végéig, úgyhogy már pirkadt mire hazavergődtünk.

Másnap Lisette és Purvaja hamarabb észhez tértek, mint én (Jinyt nem is említem, mert ő este 7-ig aludt :P ), úgyhogy felderítették a terepet, nekem csak csatlakozni kellett. Meg fizetni, mert megkérik itt mindennek az árát, de egyszer érdemes kipróbálni, milyen is a Szabadság-szobor kicsinyített mása mellett elhúzni a hullámvasúton... Bizony, a New York New York hotel/kaszinó amellett, hogy New York leghíresebb épületeinek mása, még egy elég komoly hullámvasúttal is csábítja az embert:

Nem viccelnek...

Ha már így belelendültünk az adrenalin-termelésbe, átmentünk a még izgalmasabbnak ígérkező Stratospherebe. A név egészen találó, ugyanis a hely legfőbb érdekessége a 350 méter magas torony (ami az USA legmagasabb ilyen jellegű tornya...). Namármost felmegy az ember a 108. emeletre (ami még kevesebb, mint 270 méter magasan van), semmi különös: körbe lehet sétálni, megcsodálni a lent elterülő várost. Igenám, de innen fel lehet menni egy másik lifttel a 112.-re, ahol már csak az elborult mérnöki elme három szüleményét találja az ember fia. Itt helyezték el ugyanis a világ 3 legmagasabban lévő úgynevezett 'thrill ride'-ját (jó magyar fordítást lehet javasolni). 

Először is ott van az X-Scream: csak egy darab egyenes sín, rajta egy kocsival; 20 méter az egész. Hozzá kell azonban tenni, hogy az utolsó 8 méter bizony kilóg az épület szélén túlra és az egész olyan 45 fokos lejtésű. Ezen szépen elengedik a kocsit, amit a végén nem több, mint 2 méter alatt állítanak meg... Így már jobban hangzik a dolog :)

Aztán van egy sima körhintának tűnő valami, 10 befelé néző üléssel. Persze itt is van trükk: addig rendben van, hogy forog, mert hát a körhintának az a dolga, de forgás közben az üléseket úgy fordítják, hogy a kedves utas arccal lefelé nézzen és így szépen kitolják az egész forgó cuccot a mélység fölé, hadd örüljenek a népek :) Nem véletlenül hívják Insanitynek...

A legjobban mégis a Big Shot tetszett, főleg este. Sima katapult az egész: az ember beül és szépen fellövik, majd egy picit g-nél nagyobb gyorsulással megállítják; de azért ad az egésznek némi extrát, hogy mindezt 281 és 329 méteres magasságok között adják elő...

Mire mindezt végigjártuk, elég későre járt, vissza kellett menni a motelba újra átöltözni, de ezúttal én már nem vállalkoztam egy újabb bulira, inkább nyakamba vettem a fényképezőgépet, állványt és a Stripet. Jó kis éjszakai séta kerekedett belőle: végigsétáltam az egészet, ami olyan 8 km volt, de ezt a világért nem hagytam volna ki. Géppel a kezemben egy kicsit kívülállóként jártam keltem az őrült város őrült forgatagában, nem is igazán tudom mihez hasonlítani az élményt, de inkább mutatok néhány képet:

Stratosphere, Insanity

Stratosphere, Big Shot

Stratosphere lentről

Circus Circus

És a hozzáillő reklámtábla

Nekem a Balaton a riviéra, de azért ez sem rossz :)

Itt is használtak azért fénycsövet...

A hátsó rész tényleg úgy nézett ki, mint egy tengerparti nyaraló, ahol valami házibuli van

Utcakép (nem néztek egyébként hülyének,
amikor megálltam a járdaszigeten és kipakoltam az állványt...)

Velence I.

Velence II.

A lányok se voltak csúnyák :)

Nincs hozzáfűznivalóm

Párizs... a torony az eredeti magasságának a fele

Legalább 15 percet kellett várnom, mire újra kisimult a víz miután egy
csöves kihalászott belőle némi aprót...

Cosmopolitan: na azon a teraszon voltunk bulizni

Excalibur. Szerintem itt átértékelődött bennem a giccs fogalma :)

Nyilván már az Ókori Egyiptomban is használtak ilyen hirdetőtáblákat 

Csak egy üvegpiramis, nem nagy ügy...

Érdekes módon az összes ismerős közül, aki már járt Las Vegasban, azt hiszem én vagyok az egyetlen, aki éjszaka (is) látta ezt:

Az éjszaka kicsit túlzás, mert már jött felfelé a Nap, de ki volt világítva és ez a lényeg. Nameg, hogy egy árva lélek nem volt rajtam kívül. Másnap a lányokkal is meg kellett nézni, de akkor a parkoló dugig volt és kb 1 percet kaptunk, hogy fényképezzünk...

Arról, hogy másnap kicsit nehéz dolgom volt 3 éhes és türelmetlen lánnyal, inkább nem írnék, a lényeg, hogy Las Vegast elhagytuk és az első állomásunk a Hoover gát volt. Tekintve, hogy a csajoknak ez leginkább egy nagy adag beton mögötte egy nagy adag vízzel, nem maradtunk sokat, de a meleg egyébként is elviselhetetlen volt... Engem azonban lenyűgözött, pláne, hogy kiskorom óta csorgott a nyálam, akármikor megláttam egy képet róla. Szóval tekinthetjük úgy, hogy gyerekkori álmom vált valóra (teljesen meghatódtam...)!

Tényleg rengeteg beton van benne

Nem is rossz a kilátás egy gáthoz képest

A kis fehér foltok hátul a vízen csónakok (csak a méretek belövéséhez...)

Emeltek egy emlékművet is maguknak, ha már ennyire ügyesek voltak...

Innen igyekeztem mihamarabb odaérni a hétvége utolsó állomásához, a Grand Canyonhoz, hogy legyen időnk kicsit szétnézni a naplemente előtt. Azt kell mondanom, hogy lélegzetelállító a látvány, amit a naplemente színei még különlegesebbé tettek. Gyönyörű volt:

Nem igazán értettük, hogy kerültek oda is emberek...

Bizonyíték: tényleg ott voltam :)

Ezért mentünk!

A csipetcsapat

Egy vacsi a helyi Steakhousban (ahol egyébként elfogyasztottam az itt tartózkodás második legjobb kávéját) és neki is feszültünk a hazafelé vezető út leghosszabb és számomra legnehezebb szakaszának.  Szerencsére elég gyér volt a forgalom, így jól lehetett haladni, de iszonyatosan elfáradtam, mire hazaértünk, ráadásul az utolsó 50-60 mérföldön a felkelő Nap pont velem szemben volt, de szerencsésen megérkeztünk reggel 7 körül és dőltem is be az ágyba. Azt hiszem elmondhatom, hogy a fizikai határom vezetést tekintve 1400 km, ugyanis egész úton én vezettem hazafelé...

És most elértem az írási kedv határát is, úgyhogy csók a családoknak!:)